Saját élményein keresztül találkozott először a hipnoterápiával és a hatása annyira meggyőzte, hogy végül hivatásává vált. Interjúnkban József Ágnes elmondja, miért kulcsfontosságú a tudatalatti bevonása a tartós változáshoz.
Sokan még mindig misztikus vagy „kontrollvesztett” állapotként képzelik el a hipnózist. Mi történik valójában az agyban és a tudatban hipnoterápiás ülés közben?
A hipnózis egy természetes, fókuszált tudatállapot. Az agy ilyenkor nem „kikapcsol”, hanem máshogy szerveződik. A kritikus, folyamatosan kommentáló belső hang kissé háttérbe húzódik, miközben a képzelet és az érzelmi feldolgozás aktívabbá válik.
Az alany végig a tudatánál van: hall, ért, dönt. Ha bármi számára elfogadhatatlan hangzana el, azonnal kizökkenne az állapotból, illetve maga is bármikor megszakíthatja a folyamatot.
A hipnózis – a relaxációhoz és a meditációhoz hasonlóan – egyszerű ellazult állapot. Éppen ezért – ahogy a relaxációban és a meditációban –, úgy a hipnózisban sem lehet „benne ragadni”. A hipnoterápia nem varázslat, hanem célzott, tudatos munka a viselkedésünket irányító érzelmi mintákkal.
Milyen problémákkal fordulnak hozzád leggyakrabban?
Többnyire gyermekkori traumákkal, szorongással, önbizalomhiánnyal, és különböző függőségekkel keresnek meg. Sokan pontosan tudják, mi a problémájuk: elolvasták, megértették, kielemezték, csak éppen nem változik semmi. Itt jön be a hipnoterápia ereje. Nem racionális magyarázatokkal, hanem érzelmi lenyomatokkal dolgozunk.
Egy pánikroham például nem logikai hiba, hanem egy túlfutott riasztórendszer. Ha az idegrendszer megtanul másképp reagálni, a tünet is változik.
Nem gondolom, hogy a hipnoterápia hatékonysága elsősorban a problématípustól függne. A legtöbb érzelmi elakadás nem a racionális gondolkodás szintjén gyökerezik, hanem mélyebb, automatikus mintákban.
A hipnoterápia éppen ezen a szinten dolgozik: ott, ahol a félelmek, reakciók és belső programok működnek. Tapasztalatom az, hogy amikor egy módszer eléri ezt a réteget, a változás nem felszíni lesz, hanem tartós.
Hol húzódik a határ a tudományosan megalapozott hipnoterápia és az önjelölt „spirituális” megközelítések között?
A különbség az alapokban van. A hipnoterápia pszichológiai és idegtudományi modellekre épül. Nem természetfeletti magyarázatokkal dolgozik, hanem azzal, ahogy az emlékezet, az érzelmek és a figyelem működik.
A laikus onnan ismeri fel a különbséget, hogy a terapeuta világosan kommunikál, reális célokat fogalmaz meg, és nem ígér csodát. A hipnoterápia nem varázslat, hanem módszer. És a módszereknek vannak keretei. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a hipnoterápia nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológiai kezelést ott, ahol arra szükség van.
Volt olyan eset, amely különösen megmutatta számodra a módszer erejét?
Egy kliens éveken keresztül pánikrohamokkal küzdött. Orvosi vizsgálatok sorát járta végig, mindent értett az állapotáról. Egyetlen ülés során eljutottunk egy korai élményhez, ahol erősen megingott a biztonságérzete; nem az esemény volt extrém, hanem az akkori megélése.
Amikor biztonságos állapotban újraértelmezte ezt a helyzetet, az idegrendszere „frissítette” a mintát, és a rohamok megszűntek.
Ezekben a pillanatokban látszik, hogy a múlt nem beton, hanem az idegrendszerünk által létrehozott belső valóság. És ez a belső valóság módosítható.
Mennyire befolyásolható a páciens hipnózis alatt?
A hipnózis nem teszi kiszolgáltatottá az embert. Nem arról van szó, hogy a terapeuta jóindulatán múlik, mit „ültet el”. Az emberi tudat nem így működik.
A tudatos elme jelen van, még ha háttérbe húzódik is. Ha bármi ellentmondana az alany értékrendjének, azonnal megszakadna az állapot. A hipnózis együttműködés. Nem lehet rávenni senkit olyasmire, amit nem akar. A belső kontroll nem tűnik el, csak fókuszáltabbá válik.
Milyen mechanizmuson keresztül segít a trauma-feldolgozásban a hipnózis?
Fontos tisztázni, nem az esemény objektív súlyossága határozza meg, hogy valami trauma lesz-e vagy sem, hanem az számít, ahogy az eseményt az alany megélte, ahogy az idegrendszere és a személyisége reagált rá. Van, aki súlyos történés után is képes egyedül integrálni az élményt, míg másban egy kívülről „semmiségnek” tűnő esemény is mély nyomot hagy. Ez teljesen szubjektív.
A trauma lényege az, hogy az idegrendszer ott ragad a túlélő üzemmódban. A test úgy reagál, mintha a veszély még mindig jelen lenne.
Hipnózisban lehetőség van arra, hogy biztonságos helyzetből, szabályozott idegrendszerrel nézzünk rá a múlt eseményére. Ilyenkor nem újra traumatizálunk, hanem új jelentést adunk.
Az emlék érzelmi töltete csökken, a testi reakciók enyhülnek, és az élmény beépül az élettörténetbe anélkül, hogy folyamatosan aktiválná a riasztórendszert. Nem törlünk, nem hamisítunk, hanem integrálunk.
Mit gondolsz a gyors, „egy üléses” változást ígérő módszerekről?
Valóban léteznek gyors áttörések. A tudatalatti szinten rögzült érzelmi lenyomatokkal dolgozunk, és itt gyakran gyorsabb és mélyebb változás érhető el, mint pusztán beszélgetéssel.
Egy konkrét fóbiánál vagy jól körülhatárolható blokknál előfordulhat, hogy egyetlen alkalom is elegendő.
Ugyanakkor az identitásszintű, évek alatt kialakult minták ritkán oldódnak meg varázsütésre. Én abban hiszek, hogy a változás lehet gyors, de a cél nem a látványos pillanat, hanem a tartós átrendeződés.
Ha valaki még sosem próbálta a hipnoterápiát, honnan tudhatja, hogy készen áll rá? Mire számíthat az első alkalommal?
Akkor áll készen, amikor már nem csak beszélni akar a problémáról, hanem hajlandó belül is dolgozni vele.
Az ülések két részből állnak. Először beszélgetünk, hogy pontosan megértsem a megoldandó problémát: mikor jelentkezik, milyen érzések kapcsolódnak hozzá, milyen mintát követ.
Ezután következik maga a hipnózis. Egy vezetett ellazulással segítek abban, hogy a figyelem befelé forduljon, és a külvilág háttérbe szoruljon. Ez nem tudatvesztés, hanem fókuszált belső figyelem. Majd feltesszük a kérdést, hogy mi az a legkorábbi élmény, tapasztalat, ami az adott problémát elindította. Gyakran megjelenik egy emlék, egy kép vagy egy érzés. Ezzel dolgozunk tovább.
Nem töröljük a múltat, hiszen nem is lehet, hanem megtanítjuk az idegrendszert arra, hogy az adott emléket érzelmi túlfeszültség nélkül tudja kezelni.
Amikor az érzelmi töltés megszűnik, a tünet is elveszíti a funkcióját. A folyamat végén pedig megerősítjük azt a működést, amit az alany a jövőben szeretne: nyugalmat, magabiztosságot, kontrollt.
A legtöbb kliens azzal távozik, hogy nem is gondolta volna, mennyi belső erőforrás áll rendelkezésére. Számomra a hipnoterápia nem különleges képesség, hanem egy hatékony eszköz arra, hogy az ember rájöjjön: a belső irányítás mindig is az övé volt.
További információk a Facebookon és a weboldalon.
Kiemelt kép: József Ágnes
