Ki ne szeretné sikeresen és boldogan kezdeni az új évet? A szilveszteri menü ilyenkor nemcsak az ízekről szól: a hagyomány szerint bizonyos ételek szerencsét és bőséget hoznak, ezért évről évre visszatérnek az asztalunkra.

A babonák szerint az újév napján elfogyasztott ételek, elvégzett – vagy éppen el nem végzett – cselekedetek jelképezik a következő évünket, ezért kapcsolódik ehhez a naphoz ennyi jó tanács.
Együnk lencsét!
A legelterjedtebb hagyomány szerint a szilveszteri lencse meghozza jövő évre a gazdagságot. A lencse ereje abban rejlik, hogy apró szemekből áll és a babona szerint minden egyes szem pénzt szimbolizál, így ha minél többet fogyasztunk belőle, annál szerencsésebbek leszünk.
A hüvelyesek fogyasztásával egyébként nemcsak az újévi babonák miatt járunk jól, hanem mert kifejezetten egészségesek. Magas tápértékű, húsmentes menük fehérje pótló superfood-ja, amely sokféleképpen elkészíthető. Zöld, barna, sárga, vörös és fekete (beluga) változatban is elérhető.
Néhány lencseétel, amelyek izgalmassá tehetik a szilveszteri vacsorát vagy az újévi ebédet:
- lencse pástétom
- lencseleves számos verzióban
- lencsefőzelék zöldségekkel
- lencse fasírt
- téli lencsesaláta különleges hozzávalókkal.

Szerencsét hozó malacsült
A másik hiedelem szerint szilveszterkor malacot kell enni, mert szerencsét hoz, míg a csirke, a pulyka vagy a hal fogyasztás nem ajánlott, ha boldog új esztendőben reménykedünk.
Ugyanakkor a malac táplálkozási szerepe több szempontból is vitatott. A húsmentes étrendeknél eleve nem jöhet szóba, a vegán életmód esetén pedig további etikai és elvi kérdéseket is felvet.
Ha mégis úgy érezzük, hogy évi egy alkalommal belefér az étrendünkbe, akkor vegyük figyelembe, hogy a sok bőrös húsrész miatt viszonylag magas lehet a koleszterin tartalma.

Köretnek rostdús zöldségeket és gabonákat érdemes választani. Klasszikus párosítás a lilakáposzta, amely nemcsak kellemes ízvilágú, hanem antioxidáns-tartalma is kiemelkedő. A malachoz jól illenek a grillezett zöldségek téli saláták, fermentált zöldségek, édesburgonya, gombák és hagymafélék. Gabonák közül a bulgur, a köles és a hajdina ajánlott.
A rétes, mint szilveszteri desszert
A babonák szerint újév napján édességet is érdemes fogyasztani, hogy édes legyen az új esztendőnk. Ilíyenkor a legjobb választás a rétes: minél hosszabb és minél többféle, gazdagon töltött változatot kínálunk, annál nagyobb a siker és boldogság esélye.
Érdemes egészséges töltelékekben gondolkozni, mert a rétes döntő tápértékét ez adja. Gyümölcsök közül népszerú lehet az alma, szilva, meggy; olajos magvakból pedig a diós, mákos, de jöhet a gesztenyés vagy akár túrós is.

A töltelék édesítését mértékkel végezzük, hiszen szilveszter előtt általában már 1-2 hete emelt cukorbevitellel töltjük a napjainkat. Vannak sós ízvilágú rétesek is, melyek tölteléke részben vagy egészben zöldségekből készül, például káposztából, tökből vagy sárgarépából.
A réteslapok otthoni elkészítése nem lehetetlen, de haladó konyhai feladatnak számít. A boltban vásárolt, kész lapok is teljesen megfelelőek. Fogyasztáskor vegyük figyelembe, hogy a tészták viszonylag magas zsírtartalmúak, ugyanakkor szénhidráttartalmuk alacsony.
Összegzés
A népi hiedelmek, babonák csak egyfajta irányt mutatnak az ünnepi étkezésekhez. Táplálkozási tanácsadóként úgy látom, a legjobb, ha mindenki a saját ízlését, elveit és igényeit követi, és ezek alapján alakítja ki az étrendjét – nemcsak az ünnepeken, hanem az év minden napján.
Kiemelt kép: depositphotos





