Néha csak arra van szükség, hogy egy pedagógus észrevegye a csendes küzdelmet – hogy a tudásnak ott is helye van, ahol a gyógyulás még tart.
Tizenöt évig dolgoztál kórházpedagógusként egy gyermekonkológiai osztályon. Hogyan formálta ez a KórházSuli gondolatát?
A kórházi ágyak mellett igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni a tanítványaimért. Új eszközöket hoztam a megszokott gyakorlatba, amelybe sikeresen bevontam az osztály dolgozóit, aktív tagjává váltam a mentálhigiénés csapatnak, mégis gyakran volt hiányérzetem.
Azt láttam, hogy amíg a kórházban körülveszi a családokat a segítség, az otthoni gyógyulás akár évekig is elhúzódó időszaka alatt eltűnnek a kórház és az iskola közötti térben, láthatatlanná válnak az ellátórendszer számára.
Akár 5-10 év távlatából is kaptam olyan szülői megkereséséket, hogy bár már egyetemre jár az egykori tanítványom, megküzdött a betegségével, megnyerte a csatát, mégsem találja a helyét a mindennapokban.
Ezt végtelenül igazságtalannak tartottam, ezért elkezdtem keresni azt a lehetőséget, ami valódi segítséget jelenthetne számukra, ami a társadalomba való visszatalálásukat támogathatná.
Az induláskor egy pedagógiai űrt kívántatok betölteni: ma már országos hatású programmá váltatok. Mikor érezted először, hogy a KórházSuli túlmutat egy „segítő kezdeményezésen”?
2014-ben a közalkalmazotti munkám mellett kezdett el épülni a KórházSuli. Először mindössze négy gyermeket segítettünk húsz önkéntes bevonásával, a következő tanévben pedig már 20, majd 40 diák tanulását támogattuk.
2017 februárjában hoztam meg a döntést, hogy ezt teljes erőbedobással kell csinálni.
Személyiségemből fakadóan szeretek a problémák gyökeréig lemenni, ráadásul a kezdeti sikerek, a szakmai múltam és kapcsolatrendszerem tökéletes alap volt arra, hogy elkezdjek nagyban gondolkodni.
Amikor egy gyermek bekerül a programba, nemcsak a tananyaggal, hanem a saját elszigeteltségével is küzd. Szerinted a tanulás vagy a személyes kapcsolódás adja számukra a legnagyobb erőt?
Az önkéntesek képzésén az első üzeneteink egyike, hogy a tanulás nálunk nem maga a cél, hanem eszköz, a gyógyulásba vetett hit eszköze. Jövőképet ad, önbizalmat, társakat az egyedüllétben. Segít visszaállítani a szocializációs teret, hisz csak a tananyaggal haladva lehet az osztálytársakhoz visszakapcsolódni. Támogatja az életvezetési készségek megélését, a döntéshozatalt, az időbeosztást és az önérvényesítést.
A program egyik különlegessége, hogy nemcsak a gyerekeket, hanem a fiatal önkénteseket is formálja. Szerinted mi az, amit ők hazavisznek a közös munkából?
Pont most vagyunk túl a tanévkezdő képzéseinken. Még el sem kezdődött a munka, de már azt fogalmazták meg a kétnapos felkészítésen hallottakból, hogy rengeteg dolgot be fognak építeni a mindennapjaikba.
A határtartást, az erőszakmentes kommunikáció lépéseit, a sikerek elismerését, azt, hogy ér hibázni, és a segítségkérés nem a gyengeség jele.
A munkájuk végén sokan azt jelzik vissza, hogy komoly személyiségfejlődésen mentek keresztül, megtanultak felelősséget vállalni, együttműködni másokkal, rugalmasan alkalmazkodni az aktuális élethelyzetekhez.
Zsuzsi története azt mutatja, hogy a tanulás felzárkóztat és egyben életmentő erőforrássá válhat. Volt olyan pillanat, amikor téged is meglepett, milyen mélyen képes hatni a program egy gyermek sorsára?
Újra és újra rácsodálkozunk, mennyi varázslat történik a tanulás álruhája mögött. A tanulópárok munkáját támogató kolléganőnk hétről hétre megosztja velünk azokat a történeteket, amelyekhez még a legszárnyalóbb fantáziánk is kevés lenne. Amikor egy tanítványunk önkéntesként tér vissza. Amikor valaki az édesanyjával együtt szerzi meg a diplomát, mert a betegségből adódó állapota miatt az anyuka nap mint nap elkísérte őt az egyetemre, így végeztek együtt szociális munkásként.
Amikor egy rendhagyó osztályfőnöki óránk hatására az osztálytársak és a pedagógusok értő figyelemmel fordulnak a visszatérő diák felé, aki hosszú évek kihagyása és többszöri sikertelen próbálkozás után végre ismét a közösség részének érzi magát.
És mindez az önkénteseink életében is megmutatkozik: amikor egy útkereső egyetemista a KórházSuliban szerzett tapasztalatai nyomán pályát vált és gyógypedagógus lesz – nem is akármilyen!
Mi jelentené az alapítvány számára a legfontosabb következő mérföldkövet?
Tudatosan átgondolt szakmai stratégia mentén megyünk előre, jól látjuk, milyen lépéseket fogunk megtenni a következő öt évben. Az idei tanév kiemelt feladata az alaptevékenységünk – a beteg gyerekek tanulásának támogatása – magas szintű elvégzése mellett a szakemberek számára felépített tudásmegosztó tevékenységünk bővítése.
Azon dolgozunk, hogy a KórházSuli Alapítvány digitálisan felkészült, modern tudásközponttá váljon. Ehhez várjuk szeretettel azon cégek és magánszemélyek jelentkezését, akik örömmel támogatnák a tartósan beteg gyermekek tanulásának ügyét.
A KórházSuli Alapítványról további információt itt találsz.
Kiemelt kép: KórházSuli
