A régi béke, mocskába visszatérve, réved rám
Kellemes hazugság, puha lágy tévképzetek és
mikor már éber a lét, marad neki a végtelen setét
Mondd, miért utállak lét? Tudatom miért feszíted szét?
Miért kell téged élnem, közben reménytelen remélnem?
Miért lettem ember, ily korcs, hogy ennek teremt a sors?
Pusztán betegség a létem, s tétlen vétve nézem végig
Ahogy telnek társaim önpusztító, világot irtó napjai
Tudatom szűk örökre, boldogság helyett fanyalodok örömre
A fél Isten, csak egy fél állat, a farka után körbejárhat
Mert hitte, hogy szavára kel fel a nap, a világnak célt ad
Mert hitte, hogy a legnagyobb, s a csillagos ég neki ragyog
De mikor megáll, körülnéz, kő alá les, miközben igazat keres
Rá lel mitől is fél és pedig mitől a borzalom szárnyra kél:
A Szellem szabad, de sosem tud biztosat, csak tagad s vél
Kiemelt kép: Freepik
