Gyakran a saját félelmeink, berögzült mintáink vagy a társadalmi elvárások azok, amelyek visszatartanak minket attól, hogy ki merjünk lépni a megszokott életünkből és elinduljunk a saját boldogságunk felé.
A boldogság belső állapot, amely az öröm, harmónia és elégedettség érzéseiből fakad. Nem csupán pillanatnyi eufória, hanem egy mélyebb érzés, amely abban gyökerezik, hogy összhangban vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel. Az értékeink felismerése, új célok kitűzése és a fejlődésre való törekvéseink mind hozzájárulnak ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.
A csapda
Amíg mások fiatalon rátalálnak az útjukra, megeshet, hogy mi csak életünk derekán ébredünk rá, mi tesz minket igazán boldoggá. A felismerés sok esetben azért késik, mert a külső elvárások vagy a rutin elhomályosítják előttünk a valódi célokat.
És akkor nem beszéltünk a bizonytalanságról. Hányszor fordult elő velünk, hogy mindennél jobban vágytuk a változást és amikor az élet elénk hozta a lehetőséget, mi azonnal visszamenekültünk a biztonsági zónába. Abba a biztos csapdába, ahol ismerős a környezet, és ahol
némileg foglyul ejtettük saját magunkat.
Minden helyzetben, amikor az önbizalomhiány miatt nem vállaljuk a kockázatot a saját boldogságunkért, benne ragadunk egy kevésbé kielégítő élethelyzetben, újabb akadályt gördítve az orrunk elé.
Szeretjük azt hinni, hogy a boldogság pusztán külső tényezőkön – anyagi sikeren, elismerésen vagy mások jóváhagyásán – múlik, de ez nem teljesen így van. Nehezebb körülmények között is élnek boldog emberek, ahogy olyanok is, akik a jómód vagy a külvilág megerősítése ellenére boldogtalannak érzik magukat.
Időhúzás mesterfokon
De kik vagyunk mi voltaképpen? Mit csinálnánk szívesen, ha nem azt a foglalkozást űznénk, amit választottunk? Lehet, hogy a szakmánk bevált más embereknek, de nekünk mégsem illik a hosszútávú elképzeléseinkbe? Lehet, hogy pusztán egy szülői mintát követtünk vagy a tanáraink jelöltek ki számunkra utat ahelyett, hogy mertünk volna szívünk szerint dönteni?
Meddig akarunk még időzni a unalmas, de biztos állásunkban azért, mert félünk új távlatok felé nyitni? Meddig akarjuk meggyőzni magunkat, hogy a váltás most nem időszerű – félre kell tenni a nyaralásra, a gyerek ballagására és egyébként is, mit fog szólni a család, a kollégák, a barátok, ha önmegvalósításba kezdünk?
Legyünk őszinték, amikor kizárólag a körülményeink bebiztosításán és a látszatéletünk fenntartásán munkálkodunk, egyre irigyebbek leszünk azokra az emberekre, akik mernek álmodni. Ha mindig találunk indokot, amely miatt összeszorított foggal tovább húzzuk az igát, akkor jobb ha beletörődünk, hogy nekünk az áldozatszerep jutott. Tényleg ezt akarjuk? És tényleg igaz ez?
Sutba az önfeladással
Kezdjük el végre a saját életünket élni. Veselkedjünk neki az új célunknak és kezeljük könnyedén a reakciókat. Jó esetben meglepődést, rossz esetben merev ellenállást fogunk kiváltani a környezetünkből, de csak haladjunk tovább. Bárhogy történik, nem helyezhetjük más emberek nézőpontjait egy életen át a sajátunk elé. Még a szeretteinkét sem. Függetlenedjünk a véleményektől és nézzünk szembe az elutasítással. A saját boldogságunk megtalálásában nem számít, hogy mások jóváhagyják-e az elképzeléseinket, csakis az, hogy újra élők és elevenek legyünk.
Amikor félünk a következményektől, jusson eszünkbe a brit származású Ruth Flowers, művésznevén Mamy Rock Dj története, aki nagymamaként lett lemezlovas.
Ruth csendesen élte az özvegy nyugdíjasok fakó mindennapjait, amikor egy napon fordulóponthoz ért az élete. Segített megszervezni az unokája születésnapját, amelyet egy londoni szórakozóhelyen tartottak, ahol egy biztonsági őr rosszalló megjegyzést tett a korára. Ruth ahelyett, hogy végérvényesen összetört volna, ezzel a mondattal vágott vissza, „Ha akarnám, akár dj is lehetnék!”.
Ruth-ot olyannyira elvarázsolta a klub modern zenei világa, hogy még aznap este elhatározta, csakugyan dj-nek áll. Úgy nyilatkozott, „Azt hiszem, el kell fogadnod az utadba eső kihívásokat. Otthon maradhatsz, mást sem csinálva, mint hogy hetente egyszer elmész az idősek klubjába és a templomba egy csésze teára.
De nem kell ezt válaszd. Ha másra vágysz, akkor tényleg megteheted.”
Ezt követően Ruth unokája bemutatta egy fiatal francia producernek, Aurélien Simonnak, aki megismertette az elektronikus zene világával, megtanította neki a keverési technikákat és segített felépíteni az imázsát. A klubok kezdetben elzárkóztak az ötlettől, hogy egy hóbortos nyugdíjas dj-t szerepeltessenek a színpadukon, de Ruth kitartott.
Mivel mindenhol zárt ajtókra talált, a nagy debütálása – köszönhetően a producerének, Aurélien Simonnak –, a 2009-es Cannes-i Filmfesztiválra esett. Első fellépésként ez egyszerre hordozta magában a diadalt és a bukást. Ruth aznap este ledöntötte az összes sztereotípiát, amit vele szemben állítottak és elsöprő sikert aratott. Az elkövetkezendő években beutazta az egész világot. Párizstól kezdve Tokión át New York legnevesebb klubjaiban játszott, az ibizai UNVRS szórakozóhelyen adott exkluzív partiján pedig hétezer ember tombolt a zenéjére.
Ruth legnagyobb sikere abban rejlett, hogy nem félt nyakon csípni a boldogságot és felvállalni a saját örömét, amely aztán hatással lett mások életére is.
A jövőt az „itt és most”-ban írjuk
Ne takarózzunk tovább azzal, hogy félünk a következményektől. Ne hezitáljunk, hogy valóban megérdemeljük-e a jobb életet. Tudnunk kell, hogy ha nem választjuk, az is választás. Ilyenkor ugyanis a múltat huzalozzuk át a jelenbe, továbbteremtve ezzel a szenvedést, ahelyett, hogy kondicionálnánk magunkat valami nagyszerűbbre.
Ha nincs aki támogasson minket, tekintsünk önmagunkra úgy, mint a legkiválóbb mentorunkra. Az agyunk ugyanis képes a neuroplaszticitás következtében új idegpályákat létrehozni, amellyel utat nyithatunk az álmainkhoz. Amikor rendszeresen ismétlünk bizonyos tevékenységeket, például minden nap meditálunk és vizuálisan megjelenítjük majd átéljük a kitűzött célunkat, megerősítjük az agyunkban az idegsejt kapcsolatokat és valódi változásokat tapasztalhatunk. Lépjünk túl az analitikus elménken és terjesszük ki a figyelmünket arra, amit szeretnénk elérni. Ne csak vágyjuk azt a dolgot, hanem éljünk úgy, mintha már mindez a miénk lenne.
Jelentsen bármit a boldogság – álommunkát, utazást vagy jobb emberi kapcsolatokat –, mindez elérhetőbb közelségben van, mint gondolnánk. Az első lépéshez pedig nem kell más, csak bátorság, hogy rálépjünk az útra, amely a céljaink felé vezet.
Kiemelt kép: Sebastian V./Pexels
