A várandósságot gyakran az élet kezdetének ünnepeként ábrázoljuk, miközben ritkán beszélünk azokról a csendes veszteségekről, amelyek már az első hetekben bekövetkezhetnek. Az eltűnő iker szindróma nemcsak testi, hanem lelki nyomot is hagy maga után.
Mi az eltűnő iker szindróma?
Az eltűnő iker szindróma jelenségét (Vanishing Twin Syndrome, VTS) először az 1940-es években egy német szülész-nőgyógyász, Walter Stoeckel írta le az orvosi szakirodalomban, aki megjegyezte, hogy a többes terhességek aránya jóval magasabb, mint a születések aránya (Stoeckel, 1945).
Mindez arra utal, hogy a várandósság korai szakaszában nem ritka, hogy az egyik embrió fejlődése leáll, majd felszívódik a másik magzat, a méhlepény vagy az anya szervezete által.
Leggyakrabban az első trimeszterben tapasztalható ez a méhen belüli szelekció (de előfordulhat a terhesség későbbi szakaszában is), amely sokszor olyan módon mutatkozik meg, hogy kezdetben az ultrahang két szívhangot mutat, a következő alkalommal viszont már csak egyet.
Milyen gyakori jelenség?
A szakirodalom szerint az ikerterhességek akár 20-30%-át is érintheti az eltűnő iker szindróma, különösen a mesterséges megtermékenyítéssel (asszisztált reprodukciós eljárással, ART) létrejött várandóságokat. Orvosi szempontból legtöbbször „szövődménymentes” vagyis nem jelent veszélyt sem az anya, sem a megmaradó magzat egészségére.
Klinikai hatások
Egyes kutatások azt vizsgálták, hogyan befolyásolja ez a korai veszteségtörténet a megmaradt magzat perinatális kimenetelét: például a születési súlyt, koraszülést, újszülöttkori sárgaságot vagy egyéb születési tényezőket. Ennek következtében kimutatták, hogy az ikerterhességekből egyedül maradó magzatoknál gyakoribb a koraszülés, alacsonyabb születési súly és csökkent a köldökzsinór-rendellenesség előfordulása.
Egy másik tanulmányban, az olaszországi Reggio Emilia-i Arcispedale Santa Maria Nuova Meddőségi Központban 53 „eltűnő” ikertestvér szindrómával született gyermeket és 106 egyszülött kontrollszemélyt vontak be a vizsgálatba ugyanebben a témában.
A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a vizsgálatban részt vevő gyermekek, akik magzati korban túlélték ikerpárjuk elvesztését, szignifikánsan több nehézséggel küzdöttek az óvodai beszoktatásnál, gyakrabban fordult elő náluk a szülőktől való elválás miatti szorongás, valamint a 7-11 éves gyermekek több motoros nehézséggel küzdöttek. Ezzel szemben a Sérülékenységi Skála azt mutatta, hogy a kontrollcsoportból több gyermek volt sebezhetőbb, a vizsgálati csoporthoz képest.
A megfigyelések hatására a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a különböző oktatási intézményekben észlelt kezdeti motoros nehézségek és individuáció-szeparáció (elkülönülés-egyéniesülés) folyamatában mutatkozó problémák ellenére az eltűnő iker szindrómával született gyermekek „legyőzhetetlennek” és kevésbé sebezhetőnek mutatkoztak a kontrollcsoporthoz képest.
A tájékoztatás hiánya
Az orvosok gyakran nem tartják szükségesnek a páciensek tájékoztatását az eltűnő iker szindrómával kapcsolatban, különösen akkor, ha legalább egy embrió ép marad és/vagy a veszteség korán (például egy életképes szívhang észlelése előtt) következik be.
Az információ visszatartása könnyen okozhat zavart és érzelmi feszültséget. Azok az anyák, akik nem tudnak a veszteségről, sokszor nehezen értelmezik saját testi vagy lelki reakcióikat, amely fokozhatja a szorongást. Ezzel szemben a megfelelően tájékoztatott páciensek alacsonyabb stresszszintet élnek meg, nagyobb bizalommal tekintenek a terhesség további alakulására és optimistábbak a túlélő iker egészséges fejlődésével kapcsolatban (Bolejko & Hagell, 2021; Fischbeck et al., 2021; Legg et al., 2015).
Bár fizikailag a jelenség sokszor tünetmentes, érzelmileg komoly hatással lehet az érintettekre. Az eltűnő iker elvesztése gyakran ambivalens gyászt okoz az anyának, aki egyszerre él meg hálát és veszteséget. Mivel ez a veszteség nem mindig látható vagy elismert, az érzelmek feldolgozása sokszor elmarad vagy elfojtódik, ez a teher pedig nemcsak az anyára, hanem a gyermekre is hatással lehet.
Miért fontos beszélni róla?
Az eltűnő iker szindróma arra hívja fel a figyelmet, hogy a terhesség nem kizárólag biológiai folyamat, hanem egyben érzelmi történet is. Hatása a túlélő iker lelki fejlődésére egyre inkább a kutatások fókuszába kerül. Egyes elméletek szerint a magzati korban átélt korai veszteség implicit emlékezeti lenyomatot hagyhat, amely később megmagyarázhatatlan hiányérzet, fokozott kötődési igény, mélyebb magányélmény vagy szorongás formájában jelenhet meg az érintett személyben.
Ezek az emberek felnőttkorban gyakrabban élhetnek át egzisztenciális magányt, bűntudatot vagy túlzott felelősségérzetet mások iránt, miközben ezek eredete számukra sem tudatos. Bár az összefüggések nem minden esetben bizonyíthatók egyértelműen, a pszichológia ma már elfogadja, hogy a legkorábbi, akár prenatális élmények is hatással lehetnek az érzelmi mintázatok alakulására.
Kiemelt kép: Pvproductions/Freepik
Források: Doctissimo, National Library of Medicine, PrePrints.org
